A gyermekneveléssel kapcsolatos elképzelések

Egy kapcsolatban általában eljön az idő, amikor egy pár arra a döntésre jut, hogy gyereket szeretne. Ezzel együtt az a gondolat is felmerül a párokban, hogy hogyan is lehetnének ők a legjobb szülők, hogyan neveljék úgy a gyermeket, hogy mindent a lehető legjobban csináljanak. Ez egy teljesen természetes dolog, hiszen mindenki a legjobbat szeretné a gyermekének.

[wp_ad_camp_1]

A gyermeknevelés és az ezzel kapcsolatos elképzelések az elmúlt évtizedek, évszázadok során nagyon sokat változtak, többféle szempontból is. Nagyon sokan úgy tartják, hogy az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb dolog a gyermeknevelésben, illetve a jó szülő-gyermek kapcsolatban az odafigyelés. Mivel egy gyermeknek a beszédbeli képességei még nem annyira fejlettek, ezért sokkal inkább képes olvasni a szülők, más emberek viselkedéséből, és gyakran megérzi, ha éppen nem akarnak vele foglalkozni, nem akarnak oda figyelni rá. Természetesen nem szabad túlzásba esni, hiszen az sem jó megoldás, ha egy szülő folyamatosan gyermeke mellett van, lesi minden kívánságát és nem akar elszakadni tőle egy percig sem.

Egy szintén lényeges dolog a szeret és az odafigyelés mellett a biztonság, ami szinte együtt jár az első kettővel. A szülőknek bizony nem árt néha következetesnek lenni, hiszen ez mind hozzájárul a gyermek fejlődéséhez. Fontos, hogy a gyermek különbséget tudjon tenni aközött amikor szüleit valamivel esetleg megbántja, vagy megijeszti és aközött, amikor büszkék rá, vagy csak megnevetteti őket. Nem szabad elfelejtenünk ugyanis azt, hogy egy gyermeknek a család jelenti az első társadalmi közeget, aminek ő is egy nagyon fontos tagja. Sokat számítanak a visszajelzések, illetve a folyamatos kommunikáció is. A szülő és gyermek közötti interakcióban tehát mindenképp a szülőre hárul a nagyobb felelősség. A gyereknevelés összes fortélya megtalálható a  boldogsagmagazin.hu weboldalon!