Sajnos egyre gyakoribbak az autós balesetek, mivel az emberek egyre jobban hajtanak és nem figyelnek oda arra, hogy gyorshajtáskor nemcsak a saját, hanem más autósok épségét is fenyegetik. Bár léteznek kötelező biztosítások, amelyek fedezik az ilyen baleseteket, mégsem mindig olyan egyszerű eldönteni, hogy igazából kire is hárul a felelősség.
[wp_ad_camp_1]
Mire figyeljünk, ha koccanunk egy másik autóval? Legelső körben ezt a kérdést kell feltennünk, amikor kisebb balesetekről beszélünk. Persze, a kézenfekvő válasz az lenne, hogy arra figyeljünk, hogy megelőzzük a koccanást, de ha már fennáll a kellemetlen helyzet, akkor arra kell koncentrálnunk, hogy a lehető legjobban jöjjünk ki belőle. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenáron a magunk igazát kell védenünk, csupán azt, hogy minden körülmények között nyugodtnak kell maradnunk, és semmiképp nem szabad idegeskednünk és kiabálnunk. Ha ezt tesszük, fennáll rá az esély, hogy éppen az ellenkező hatást érjük el, mint amit szerettünk volna: ahelyett, hogy a másik fél beismerné, ahol és amennyiben hibázott, felmérgelődik, és ránk keni az egész balesetet. Ez pedig tanúk hiányában nagyon kellemetlen lehet, hiszen a mi szavunk az övé ellen. Sokszor pedig nem lehet eldönteni a sérülésekből sem, hogy ki volt a nagyobb hibás.
Mindezért célszerű, ha minden fél évben (vagy legalább évente) elvégeztetjük az autó részletes ellenőrzését. Persze, létezik kötelező ellenőrzés is a biztosításhoz való feltétel részeként, de sokkal jobb, ha mi magunk megcsináltatjuk ezt minden gumicserekor. Ha megtesszük, akkor sokkal kevesebb problémánk adódik majd az esetleges ütközéseknél. Ha Ön szegedi lakos, akkor egyszerű a dolga: a Kovács Autó csapata elvégez Önnek minden szükséges ellenőrzést és javítást. Látogasson el a Kossuth Lajos utca 85-ös szám alá, vagy a www.ka-autoszerviz.hu oldalra. Ha kérdése lenne, bátran írjon a szerviz@kovacsauto.hu e-mail címre, vagy hívja a +36 62/554-013-os telefonszámot.